

Egyházközségünkben, ebben az esztendőben május 22-én volt a gyermekek első szentáldozása. E napon először vette magához Krisztus Testét és Vérét:
Imádkozzunk értük!
2011. május 14-én először vettünk részt Kazincbarcikán a Szent Illés focikupán. Fiatal csapatunk, amely a régi hagyományokból kiindulva "Szirmai Szikla" nevet választotta, majd még indulás előtt indulót írtunk. Az 5-6. osztályos korosztályban indult, de csak a tisztes helytállás jutott nekünk.
A csapat tagjai:
EnneK ellenére hazafelé nagyon jól összerázódtunk, tudva: A JÖVŐ A MIÉNK
2011. május 7-én, szombaton, mintegy negyvenen a gyermek búcsúra zarándokoltunk Máriapócsra.
Sajnos, a szervezők minden igyekezete ellenére, a nagy szél és a kellemetlen hideg idő egy kicsit rányomta a bélyegét a búcsúra. Mi mégis jó élményekkel és az együtt imádkozás és közös játék örömével tértünk haza.
Szeretettel köszöntjük az édesanyákat!Mikor a Jóisten Földre küld egy lelket,Anyaszívet keres, kis fészket melenget,Ahol egy kisembert szeretettel várnak-Így találta meg az édesanyámat.Milyen jó, hogy engem épp őhozzá küldött!Hogyan is élhetnék idegenek közöttBiztosan neki meg én voltam a vágya,Csakis reám gondolt, míg jöttömet várta.Amíg készítgette a babaruhákat,Éppen ilyen kislányt képzelt el magának.Boldog is lett aztán, mikor megérkeztem!Élete örömét találta meg bennem.Drága édesanyám, köszönöm, hogy vártál,Hogy mint ajándékot örömmel fogadtál,Azt, hogy pólyázgattál, sok gonddal, örömmel,Fáradságok közt is mindig szeretettel.Hogyan köszönjem meg a te sok jóságod?Mondok majd éretted ezer imádságot,De most azt suttogom, mit a szívem dobog:Áldjon meg az Isten, legyél nagyon boldog!